A Habsburg, aki megpróbált újra király lenni
1921. március 27. és április 5. között IV. Károly, Magyarország utolsó királya elszánta magát arra, hogy visszatérjen a trónra. Bár sem a nemzetközi, sem a belpolitikai környezet nem volt alkalmas erre, Károly mégis úgy döntött, hogy felkeresi Horthy Miklós kormányzót a budai várban. Az eset óriási botránnyá dagadt: Teleki Pál miniszterelnök lemondásra kényszerült, a szomszéd országok pedig létrehozták a kisantant szövetségét.
Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich, azaz IV. Károly (osztrák császárként I. Károly) 1887-ben született a persenbeugi várban.
A Habsburg-Lotharingiai-ház ekkor még nem számolt azzal, hogy ő lesz az, aki I. Ferenc József örökébe lép majd az Osztrák-Magyar Monarchia élén.
Azonban Rudolf trónörökös 1889-es tragikus halála és a Ferenc Ferdinánd elleni 1914-es merénylet ezt a tényt egyértelművé tette.
Fia, Habsburg Ottó elmondása szerint Károly nagy tapintattal és óvatossággal készült az örökösi szerepre, a szarajevói merénylet után pedig az idős császár szisztematikusan beavatta Károlyt az államéletbe. Erre a tudásra szüksége is volt, ugyanis két évvel később Ferenc József 68 esztendei uralkodást követően elhunyt.
Károly egy recsegő-ropogó birodalmat örökölt: a háború alatt próbálkozott egy különbéke-kísérlettel, de ezt sem az antant, sem Németország nem értékelte túlzottan. 1918-ban felvetett föderalizálási terve, amely létrehozta volna a "Nagy-ausztriai Egyesült Államokat", még ennyi visszhangot sem váltott ki: ehelyett mind az osztrák, mind a magyar oldalon kikiáltották a köztársaságot.
Végül 1918. november 11-én, a nevezetes eckartsaui nyilatkozatban lemondott uralkodói jogairól, rövidesen pedig családjával Svájcba költözött.
A visszatérés
1920. március elsején a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta Horthy Miklóst. Akadtak azonban olyan királypárti körök az országban, akik nem szimpatizáltak a református ellentengernagy személyével, és visszavárták Károlyt a trónra.
Egy nyugat-dunántúli legitimista csoport, melyek közt ott találjuk Mikes János püspököt, Lehár Antal alezredest és gróf Sigray Antalt, úgy vélte, hogy itt az idő: cselekedni kell.
Károly, akit különböző kétes eredetű (állítólag francia) diplomáciai üzenetek is megtévesztettek, hívásukra elhagyta svájci lakhelyét. Március 26-án találkozott híveivel a püspök szombathelyi palotájában. Épp jókor érkezett, ugyanis a közelben,
Sigray gróf ivánci birtokán vadászott az éppen hivatalban lévő miniszterelnök, Teleki Pál.
Teleki az éjszakai órákban találkozott a királlyal, és (a visszaemlékezések szerint) nehezen tudott uralkodni magán, sőt: polgárháborút vizionált.
Abban maradtak, hogy másnap elutaznak Budapestre és beszélnek a kormányzóval. Március 27-én délben útnak is indultak. Érdekes adalék, hogy Károly sofőrje a későbbi Afrika-kutató, Almásy László volt, akinek neve Az angol beteg című 1996-os filmből is sokaknak ismerős lehet. Ők érkeztek előbb a Várba, Teleki kocsija ugyanis útközben defektet kapott - ami miatt később magyarázkodnia is kellett.
Károly éppen ebéd közben érte Horthy kormányzót, aki emlékirataiban így számol be a találkozóról:
"Károly király hivatali egyenruhát viselt, és annak a kívánságának adott kifejezést, hogy ismét jogaiba léphessen. Számkivetésben töltött idejéről elérzékenyülten emlékezett meg. Biztosítottam Őfelségét, hogy mostani hivatali feladatom legszerencsésebb befejezésének azt tekinteném, és boldog lennék, ha koronás királyunkat, akinek jogait nemcsak elismerem, hanem megvédeni is kész vagyok, visszahívhatnám a trónra. [...] »Felségednek azonban azt is figyelembe kell vennie - folytattam -, hogy abban a pillanatban, mihelyt a hatalmat átadom, a szomszédos államok jól felfegyverzett hadseregei azonnal átlépik határunkat. Mi semmit sem állíthatunk velük szembe.«"
A beszélgetést követően Károly letörten visszatért Szombathelyre, majd beteget jelentett. Az eset azonban nem maradt titokban: az elkövetkező napokban mind a sajtó, mind a Nemzetgyűlés a király látogatásától volt hangos, a szomszéd országok pedig folyamatos nyomás alatt tartották Teleki kormányát.
A nemzetközi felháborodás hatására Károly jobbnak látta, ha távozik: április 5-én visszatért svájci szállására.
Horthy és a királykérdés
A kormányzó tehát azzal érvelt, hogy nemzetközi tényezők akadályozzák Károly visszatérését. Ez csak félig volt igaz: Horthy környezetében ugyanis zömmel szabad királyválasztókat találunk, ráadásul a Nemzetgyűlésben is ez az irányzat volt többségben.
A Habsburgok visszatérését tehát inkább csak a már említett nyugat-dunántúli legitimista kör szerette volna. Horthyt később sem igen foglalkoztatta, hogy lépjen bármit is a királykérdés ügyében, pedig - ahogy arra életrajzírója, Turbucz Dávid is felhívta a figyelmet - 1920 után több olyan akciót is támogatott, amelynek lehetett volna nemzetközi akadálya.
Ilyen volt például az a próbálkozás, mely során tiszttársai (például Gömbös Gyula, Prónay Pál és Kozma Miklós) kapcsolatba léptek Erich Ludendorff porosz tábornokkal amiatt, hogy Magyarország segítő kezet nyújtson (például kiképzési terep biztosításával) egy osztrák-német egyesüléshez (Anschlusshoz).
Ezt követően közösen lerohanták volna Csehszlovákiát, Oroszországban pedig a fehérek oldalára állva visszaállították volna a cári rendszert.
Az így születő német-magyar-orosz szövetség terveik szerint már visszavághatott volna az antantnak. A tervre német részről is volt fogadókészség, amit Ludendorff Horthynak írt levele is bizonyít 1920 májusából:
"Feltétlenül szükség volna a közös cselekedetre; ez viszont csak a szerencsétlen békeszerződések félretolása után volna elérhető. Ebben is fennáll Magyarország és Németország érdekközössége."
A terv persze csak terv maradt. Azonban az "ideiglenes" kormányzói szerep annyira kényelmesnek bizonyult Horthy számára, hogy a királykérdést a későbbiekben se nagyon bolygatta.
Holott több olyan európai dinasztia is akadt, melynek tagjai szívesen elfoglalták volna a magyar trónt: készültek tervek olasz-, sőt (horribile dictu) román-magyar perszonálunióról is!
A húsvéti látogatás visszhangja
A szomszédos államok felfokozott reakciója abból a feltételezésből fakadt, hogy Károly visszatérését esetleg francia körök is támogatták. Alapvetően tehát nem a királysággal mint államformával volt problémájuk, hiszen Jugoszlávia és Románia is monarchia volt. A Habsburg-Lotharingiai-ház restaurációjában azonban a "népek börtönének" visszaállítási kísérletét látták.
Edvard Beneš csehszlovák miniszterelnök egy évvel korábban már megállapodott Belgrádban Nikola Pašić jugoszláv külügyminiszterrel arról, hogy a trianoni határokat közös erővel fogják fenntartani. Románia a húsvéti események hatására döntött úgy, hogy április 23-án belép a projektbe.
Ezzel megszületett a kisantant. A történet leginkább Teleki Pál számára végződött csúfosan, aki - hogy a kormányválságot elkerülje - inkább lemondott, és tudományos tevékenységére, valamint a magyar cserkészmozgalom támogatására koncentrált.
Helyére gróf Bethlen István lépett, aki ezt követően egy évtizeden keresztül meghatározta Magyarország sorsát. Károllyal ő is kénytelen volt szembenézni 1921 őszén, de az már egy másik történet. A "húsvéti királyjárás" centenáriumán az Országház Filmműhely dokumentarista játékfilmmel emlékezik meg az eseményekről.
Felhasznált irodalom:
- A Miért? című műsor IV. Károly című része
- Rubicon 2004/10.